Szeretnék ezért időről-időre ilyen oldalakat is a figyelmetekbe ajánlani.
Elsőként egy elég friss blogot szeretnék röviden ismertetni, amit egy nagyon kedves barátném ír. A címe "Józan ésszel élek", ami azt hiszem, igen sokat elárul máris. A blog szerzője, Andi, két éve paleózott már, de a sok pozitív eredmény mellett egy ideje kezdte úgy érezni, hogy valahogy mégsem ez a tökéletes út számára.
Ti jártatok már úgy, hogy elkezdtek valamit, hisztek benne, sok jót is kaptok a dologtól, majd évek elteltével egyszer csak mégis azt érzitek, hogy talán nem is a megfelelő úton jártok? Úgy érzitek, nem haladtok, zsákutcába kerültetek, és egyre több a negatív tapasztalatotok. Azt hiszem, ez olyasmi, amit nagyon nehéz feldolgozni. Az ember ilyenkor megtorpan és hirtelen nem is tudja, merre tovább. Csalódást, frusztrációt érez, az elért eredmények lehetnek bármekkorák, már nem adnak elegendő megerősítést. Első reakcióként talán a legszívesebben hátat fordítana és elindulna az ellenkező irányba, hogy majd biztos az lesz a jó...
Így történt ez Andival is, de aztán ez a folyamat elkezdett benne átalakulni valami mássá. Nem tudom persze tökéletesen megítélni kívülről, de úgy érzem, hogy ő most vált igazán tudatossá. Talált magának egy új mottót, "Ne kövess vakon semmilyen merev előírást, amit másvalaki állított össze!" és ennek megfelelően azon van, hogy saját magának találja meg azt, ami neki jó - legyen szó akár étrendről, akár mozgásról.
Blogjában az ő útját követhetitek lépésről-lépésre, ami különösen hasznos lehet számotokra akkor, ha ti magatok is útkeresőben vagytok épp. De akkor is érdemes olvasni, ha ínycsiklandó recepteket akartok olvasni. Vagy ha egyszerűen csak szeretitek a sikertörténeteket.
Örülnék, ha ti is ajánlanátok olyan weboldalakat, amelyeket érdemes követni - nektek melyek a kedvenceitek?
Ha tetszett a poszt, csatlakozz az Életmód-iránytű közösséghez. Kattints ide.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése